Az öntözésről általában

Az öntözésről általában

A munkám során egy állandóan visszatérő kérdés a gazdák részéről, hogy mekkora a zöldségfélék vízigénye. Bizonytalanok, hogy naponta hányszor, milyen vízadagokkal öntözzenek, milyen töménységű tápoldatot használjanak. A kérdés fontosságát jelzi, hogy nem csak a pillanatnyi szedés mennyisége függ tőle, hanem az állomány egészségi állapota is.  Ugyanis a gyökérproblémák nagy része a helytelen öntözésből, tápoldatozásból adódik.

DSCN0745

Ellentmondó adatok

Ha egy gazda veszi a fáradságot, s utána olvasgat, hogy mennyi is például az uborka napi vízigénye a szakirodalom szerint, eléggé meg fog lepődni. A különböző szakemberek egészen eltérő adatokkal állnak elő. Például Tóth Árpád „Az öntözés és tápoldatozás technikája” c. könyvében azt olvassuk, hogy egy kifejlett uborkatő átlagos napi vízigénye egy liter. Dr. Hodosi Sándor mérései szerint ez az érték kb. 2 – 3,5 litert tesz ki. Geissler és Balázs tanár urak adatai valahol a kettő között vannak. De ennyiféle, egymásnak ellentmondó adat láttán mit tehet a szegény termelő? Kerülje meg a kérdést és használja a saját józan paraszti logikáját.

A növények „itatása”

A parasztok már ősidők óta az állatok itatásánál azt a logikát követik, hogy a víz utánpótlását annak fogyásához igazítják. Tehát adnak egy bizonyos mennyiséget, amennyire biztosan szüksége lesz az állatoknak, aztán időnként ellenőrzik, hogy mennyi fogyott belőle. Ha már kevés maradt, akkor újra töltik az, itatót. Például a tyúkok vízfogyasztásáról szerintem halvány fogalma sincs a gazdasszonyoknak, mégis egész szépen elboldogulnak már évszázadok óta a nevelésével.  Az itatót naponta többször is ellenőrzik, s ha már fogytán van a víz benne, akkor utána töltik. De előtte még kiürítik az itató alján felgyülemlett koszt, salakot. Ezt az elvet kell alkalmaznunk a növények öntözésénél is.

Csak hát a növények esetében az itató és az etető edény az maga a termőföld, pontosabban a gyökérközeg. Azt kell naponta többször is leellenőriznünk, hogy elegendő vizet tartalmaz-e, s ennek alapján öntözni. Nagyobb gazdaságoknál erre a célra speciális talajnedvesség mérő műszereket alkalmaznak, míg nekünk azt kell használnunk, ami szó szerint mindig kéznél van: a saját kezünket és szemünket! Tehát nem a növényeket kell figyelni, hogy kókadoznak-e már a szárazságtól, mert ez már terméskieséshez vezet, hanem a talaj állapotát. Olyan talaj-nedvességet kell fenntartanunk, ami optimális a növény gyökérzetének működése szempontjából. És itt nem csak a talajban lévő víz mennyisége a fontos, hanem a levegőé is. Érdekes módon ez utóbbi az igazán mérvadó, korlátozó tényező. Ugyanis csak annyi vizet adhatunk, hogy a gyökerek meg ne fulladjanak. Ugyanis a gyökerek működéséhez oxigénre, nagyon sok oxigénre van szükség. Az alábbi ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete. A mesterséges közeg alatt nem csak a kókuszrostos termesztést értjük, hanem a palántanevelésnél használt tőzeg-, vagy komposzt alapú magházföld keverékeket is!

Mint látjuk, a növények akkor érzik jól magukat, ha a talaj szerkezetében kb. 25%-nyi részt tesz ki a levegővel kitöltött pórusok térfogata. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az ilyen talajból egy maréknyit felveszünk és megszorítjuk, akkor az összetapad, a tenyerünk nedves lesz tőle, de nem teljesen képlékeny, az-az az ujjaink között nem préselődik ki a képlékeny sár.

A következő cikkünkben egy kicsit számtanozni fogunk, hogy magunk is lássuk, hogy miért, és mennyi is az annyi.

Forrás: karpatinfo.net

Szólj hozzá!